A Himalája meredekein, árpaföldek lankái közt, 5000 méter magasban terül el Dolpo tájegysége. Egy kis tibeti faluban járunk. Az ott élő, a zord klímában megedződött emberek egyetlen bevételi forrása a felső-tibeti só. Só, melyet minden évben ők maguk termelnek ki, majd cserélnek el gabonára messze, nagyon messze, a hegyek lábánál, a gazdagon termő nepáli völgyekben. A hosszú, fáradtságos út az otthontól a völgyekig komoly próba elé állítja ezeket az egyszerű, csöndes embereket, akik minden áldott évben a túlélés hőseivé válnak. Hisz vészterhes útjuk során minden lépés halálos lehet. Öregek, nők s gyermekek küzdenek együtt nem csupán saját, de teherhordó jak-társaik sorsáért is. Heteken, hónapokon keresztül gyalogolnak nekifeszülve a szélnek, dacolva a hóviharral és a gleccserek csapdáival. A film a falu agg vezére, Tinle utolsó útját követi nyomon, miközben a felnövekvő fiatalok leckét kapnak bölcsességből s beavatásból. A már-már eposzi vándorlások során nem ritka, hogy hol a megpróbáltatások, hol a szerelmek, hol pedig a generációk közti gyűlölködés tragédiát szülnek, fájdalmasan megosztva a közösséget. Az eltökélt győzni akarás folyamatos feszültséget teremt a filmben, mely van, hogy bújtatottan van jelen, van, hogy az erőszak erejével kicsap, de olykor egy gyermek tiszta kacajában, naiv büszkeségében, az ő megilletődöttségében, gyengédséget lop a szereplők s a nézők szívébe, így hozva váratlan enyhet s megkönnyebbülést. Megkapó, hogy a film szereplői közül csupán egy játszott már korábban filmben. A többiek épp olyan egyszerűen szép emberek, amilyeneket alakítanak. Míg a lélegzetelállítóan szép felvételekben gyönyörködünk, sokan tanulunk Sorsról s Emberségről.

A film rendezője éveket töltött Tibetben, s élt a filmben szereplő emberek között. Az ő valós történeteikből született e film.