Tisztelt Érdeklődőnk, Utasunk!

 

Örömmel üdvözöljük honlapunkon, reméljük, tartalmasnak fogja találni a böngészéssel töltött idöt!

 

Fent a fő menüsort láthatja, megismerkedhet szerkesztési krédónkkal, elérhetőségeinkkel, egy térkép segítségével pedig bebarangolhatja a távoli tájakat is.

 

Bal kéz felől aktuális útjaink érhetőek el egyetlen kattintással, a programokon belül külön menüsorban pedig az adott ajánlathoz specifikusan tartozó tartalmakat lapozhat fel.

 

Jobbra tekintve dátum szerint is kereshet, ha időben kötve érzi magát, a naptár segítségével az utazási időszakot illetve az aktuálisan elérhető programot is kiválaszthatja.

 

Lefelé haladva egyéb általános témákat érintünk, végül, ha kívánja, adatai megadásával a hosszú távú kapcsolat alapjait is megvetheti.

 

E sorok alatt legégetőbb híreink olvashatóak, melyeket igyekszünk kitartó figyelmességgel frissíteni.

 

Honlapunk célja, hogy minél pontosabb képet kaphasson arról, milyen szemléletű túrára számíthat, ha következő társasutazása alkalmával nekünk szavaz bizalmat.

 

Természetesen az olvasható-nézegethető anyag hatalmas, emiatt nem lehet teljes - éppen elinduló, új lap lévén pedig helyenként még hiányos és tökéletlen - minden segítő megjegyzést, pluszinformációt örömmel fogadunk, egyúttal kis türelmet is kérünk!

 

Az Agra stáb

 

 
BEVEZETŐ ELŐADÁSOK A DALAI LÁMA LÁTOGATÁSÁHOZ
Őszi útjaink: Polinézia, Irán, Líbia, Japán, Tibet, Burma
Agra Klub Könyvbemutató, augusztus 28-án