+36/1 312 53 47

Omán

  • Hivatalos név: Ománi Szultánság
  • Terület: 309 500 km2
  • Lakosság: 3 234 500 fő (77% városi)
  • Főváros: Maszkat
  • Szomszédos országok: Egyesült Arab Emírségek, Jemen, Szaúd-Arábia
  • Hivatalos nyelv: arab (egyéb nyelvek: angol, urdu, hindi)
  • Hivatalos pénznem: ománi rial
Az Arab-félsziget délkeleti részén elterülő ország sivár, lakatlan partszakasszal érintkezik az Arab-tengerrel és az Ománi-öböllel. Hozzá tartozik a Hormuzi-szoros bejáratát őrző Muszandám-félsziget, amelynek nincs az ország többi részével szárazföldi kapcsolata, valamint a katonai szempontból fontos Maszíra-sziget és a Kúrja-Múrja-szigetek (78 km2). Az ország északi részén a parttal párhuzamos Ománi-hegység, déli-parton a Kara-hegység keleti nyúlványai húzódnak. Területének nagy része a Rab-el-Háli homoksivatagára esik. Folyók gyakorlatilag nincsenek, időszakos vízfolyások alakulnak ki, amelyek időnként hirtelen lezúduló súlyos árvizeket hoznak létre. Az ország éghajlata gyakorlatilag teljes egészében sivatagi. Déli részét néha eléri a nyári monszun, csapadékot szolgáltatva. Népcsoportok: arab 88%, beludzsi 3%, perzsa 3%, indiai, pakisztáni 3%, egyéb 3%. Közigazgatásilag 5 körzetre és 3 kormányzóságra oszlik fel. Legfontosabb települései a fővároson kívül As Sib, Salalah, Bawshar és Suhar. Államformája örökletes abszolút monarchia. Vallási megoszlása: muzulmán 94% (ibadita 60%, szunnita 31%, síita 3%), hindu 3%, egyéb 3% Az országot az 1960-as évek végéig példátlan társadalmi-gazdasági elmaradottság (rabszolgatartás, 99%-os írástudatlanság) a külvilágtól való teljes elzárkózás) jellemezte. Az évezred fordulóján megkezdődött az egyes vállalatok privatizálása; a gazdasági válság ellenére megőrizte az éves nemzeti jövedelem volumenét. Gazdaságának alapja a kőolaj-, földgáz- és rézércbányászat. Jellemző iparágai a kőolaj-finomítás, a tengervíz-sótalanítás, a színesfémkohászat, a cementgyártás és a hagyományos kézműipar. A lakosság nagy részének a mezőgazdaság nyújt megélhetést, datolyát, banánt, citromot és zöldséget termelnek, valamint tevéket és szarvasmarhát tenyésztenek. Emellett még a halászat jelentős. Legfőbb kereskedelmi partnerei: Egyesült Arab Emírséget, Japán, Dél-Korea, Kína, Thaiföld, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok, Németország, Szingapúr. A mai ország területének lakói már a Kr. e. 4. évezredben magas szintre fejlesztették az öntözéses földművelést és a hajózást. A perzsa-görög hódítások következtében e fejlett civilizáció azonban éppen úgy elpusztult, mint a térség többi országában. 634-ben területét az Arab Birodalomhoz csatolták és a 8. században a mai lakosok elődei, a haridzsiták saját imámjuk vezetésével függetlenné váltak. 1508-ban a portugálok jelentek meg és foglalták el. A portugál uralmat az Oszmán Birodalom váltotta fel 1650-ben. A jelenlegi uralkodó dinasztia megalapítója, Ahmed ibn Szaid 1741-ben vívta ki a terület függetlenségét, és egyesítette az országot, sőt elfoglalta Zanzibár szigetét is (amely 1861-ben önálló állam lett). A 19. század második felében az angolok vetették meg lábukat a térségben, és 1891-ben védnökségi szerződést kényszerítettek a Maszkat és Omán Szultánságra, amelynek függetlensége csak formális lett. 1913-ban az ország belsejében élő törzsek fellázadtak az angol uralom ellen, és kikiáltották a független Ománi Imamátust. Ezt hétéves véres háború után ismerte el a partvidéki Maszkat és Omán szultánja, valamint Nagy-Britannia. 1951-ben Szaid maszkati szultán csapatai, angol fegyveresek támogatásával, elfoglalták az imamátus egész területét. Szaid uralma a legsötétebb középkort testesítette meg. Általános volt a rabszolgaság, a szultán magánvagyonának tekintette az ország olajkincsét is. A trónörökös, Kábusz, oxfordi tanulmányait befejezve, megpróbálta rávenni apját egy mérsékelt reformpolitika bevezetésére. Amikor kudarcot vallott, 1970-ben csendes puccsal magához ragadta a hatalmat. 1970-ig az ország két részből állt, a Maszkat és Ománi Szultanátusból és az Ománi Imamátusból. Az új szultán uralkodása kezdetén egyesítette a két országot: az új neve Ománi Szultatánus lett.
UNESCO Világörökségek, Omán
  • Afládzsi öntözőrendszer: 5 öntözőrendszert foglal magába, és Ománban ezen felül még körülbelül 3000 ilyen rendszer üzemel. Eredete Kr. u. 500-ig nyúlik vissza, de régészeti feltárások alapján az extrém arid területeken legkorábban már Kr. e. 2500 körül használhattak ilyen rendszereket. A gravitációt használva a vizet csatornákba terelték, amelyek földalatti forrásokból származtak. Számos őrtorony épült a vízrendszerek védelme céljából. Ez is az jelzi, hogy a közösségek nagyban függtek az afládzsi rendszerektől.
  • Bat, Al-Khutm és Al-Ayn régészeti lelőhelyek: a legteljesebb település és nekropolisz maradványok a prehisztorikus, Kr. előtti 3. évezredből.
  • Bahla erőd: Bahla oázisa a területet a 12. századtól a 15. század végéig uraló Banu Nebhan törzshöz tartozott. Az erőd romjai annak falaival és tornyaival a törzs egykori erejét jelzi.
  • „A tömjén földje”: a Wadi Dawkah nemzeti park tömjénfái, a Wubar/Shisr karavánoázis maradványai és Khor Rori-i kikötő romjai jelzik az egykori tömjénkereskedelem virágzását, amely az egyik legfontosabb kereskedelmi cikk volt az ókori és középköri időkben.