+36/1 312 53 47

Libanon

A Közel-Kelet királynője, Libanon számos kultúra és civilizáció örököse és kincseinek őrzője. Egyiptom, Perzsia és Róma egyaránt rajta hagyta a keze nyomát, csakúgy, mint az Oszmán Birodalom, vagy éppen Franciaország. Bibliai helyszínek, ősi városok, a Libanon-hegység hósipkás csúcsai és a Bekaa-völgy termékeny lankái váltogatják egymást körutazásunkon a cédrusok földjén. A főváros, Bejrút egyaránt kincseskamrája a régmúlt emlékeinek, mint a pusztító polgárháború jelenkori mementóinak és a nyüzsgő, békés modern időknek. A Place des Étoiles városközpontja a múlt század elejének hangulatába repít számtalan templommal és mecsettel, a római város maradványaival és a kortárs építészet pazar megoldásaival. A Galambok sziklája a tengerparti korzón továbbra is időtlenséget áraszt – csakúgy mint északabbra az ókori főníciai világ egyik legfontosabb városának Büblosznak a falai. Keresztesek várai és templomai várnak minket, oszmán hangulatú belvárossal és kikötővel. Harissza Mária-kegyhelye elképesztő panorámával kényeztet a mélykék Földközi tengerre, a Jeita Grottó több szintes, óriási cseppkőbarlang-rendszere pedig olyan földalatti élményt nyújt, amivel kevés hasonló versenyezhet. A Bekaa-völgy borospincéit keresztény szerzetesek vájták annak idején, most erre vezet az utunk, amikor látogatásunk csúcspontjához, a római idők napvárosának, Heliopolisznak, vagy ismertebb nevén, Baalbeknek a káprázatos romjaihoz érkezünk. Jupiter ókori templománál keresve sem találunk különbet, óriás méretei, roppant kövei és szobrai egyszerűen elképesztőek. Ha pedig a mindennapokkal ismerkednénk szívesen, erre remek lehetőséget biztosít számunkra az a gasztronómiai kaland, melynek során közelebbi barátságot köthetünk Libanon méltán világhírű, kitűnő alapanyagokkal dolgozó konyhájával, mely – kétség kívül – a legjobb a térségben.
  • Hivatalos név: Libanoni Köztársaság
  • Terület: 10 201 km2
  • Lakosság: 4 432 000 fő (90% városi)
  • Főváros: Bejrút
  • Szomszédos országok: Szíria, Izrael
  • Hivatalos nyelv: arab (egyéb nyelvek: francia, angol, örmény)
  • Hivatalos pénznem: libanoni font
A Földközi-tenger keleti partvidékén elterülő ország a télen hóborította Libanoni-hegység csúcsairól kapta héber eredetű nevét, amely „fehér”-et jelent. Az ország legmagasabb pontja is itt található, a 3083 méter magas Qarnat as Sawda. Az ország túlnyomó része hegyvidék, a parttal párhuzamos, mészkőből álló meredek Libanoni-hegység és a keleti határon húzódó Antilibanon és Hermon-hegy vonalata a Bekaa-völgyet fogja közre. Itt ered az észak felé tartó Orontes és a délre futó Litani folyó. Legfontosabb települései a főváros mellett Tripoli, Saydä és Sür. Az országot mediterrán éghajlat uralja, azonban a magasabb hegyi régiókban nem ritka a fagy és a hó sem. Növényvilágából érdemes kiemelni a libanoni cédrust, amelyet az ókorban és középkorban hajó- és épületépítésre használtak. Sajnos mára számuk nagyon megcsappant, ezért szigorúan védettek is. Nem véletlen, hogy az ország jelképének számít, így a címerben is szerepel. Az 1970-es évekig a térség egyik leggazdagabb, legfejlettebb államának gazdasági fejlődését a sorozatos polgárháborúk, megszállások visszavetették és nagyarányú kivándorlást indítottak el. A kilencvenes években megkezdődött az ország helyreállítása, a közigazgatás működése, a gazdaság talpraállítása a jelentős külföldi támogatásokkal. Ennek hatására már 1994-ben 8%-os növekedést sikerült a gazdaságnak elérni, amely az évtized vége felé fokozatosan csökkent, részben a makrogazdasági körülmények, részben a világgazdasági dekonjunktúra miatt. Ásványkincsekben szegény ország, ipara fejletlen (textil-, élelmiszeripar). Gazdaságának fő jövedelme a kereskedelemből, pénzügyi és egyéb szolgáltatásokból származott. Napjainkra az ország kereskedelmi-pénzügyi funkcióinak nagy részét a Perzsa-öböl államai vették át. Az exportcikkek között a kézműipar aranytermékei mellett a főként mezőgazdasági termékek (banán, szőlő, alma, körte, citrusfélék, dohány, korai zöldségfélék) szerepelnek. A legnagyobb mezőgazdasági terület a termékenynek számító Bekaa-völgy. A hegyvidéki területeken az állattartás (juh, kecske) jellemző. Annak ellenére, hogy 2002 végéig még nem kezdődött meg a beígért privatizáció, a kormány sikeresen hárította a nemzeti valuta leértékelődését. Főbb kereskedelmi partnerei Olaszország, Svájc, Franciaország, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Németország, Amerikai Egyesült Államok, Szíria, Jordánia és Kína. Népesség-összetétele 82%-ban libanoni arabok, palesztinok (10%), örmények (4%), szíriai arabok (3%) és egyebek (cserkesz, kurd). Közigazgatásilag 6 kormányzóságra oszlik fel. Libanonban fontos a turizmus. Gyakran a „Közel-Kelet Svájcá”-nak is nevezik, ahová sok turista látogat el, méghozzá Európából is. Az infrastruktúra fejlettnek mondható. Az ország területének történelme igen gazdag, mivel helyzete miatt mindig is hódítások célpontja volt. A terület lakói asszír, perzsa, görög, római, később bizánci, majd végül Kr. u. 626-tól arab fennhatóság alatt éltek. Viszonylag korán, még a 7. században gyökeret vert kereszténység, amely mind a mai napig sikeresen ellenáll az erős muzulmán hatásnak. Libanon fővárosa azonban a 19. század végén az ébredő arab nacionalizmus egyik fontos központjává vált. Az ország francia katonai és politikai nyomásra belső autonómiát kapott, majd az első világháború után Szíriával együtt francia mandátumterület lett. Ez a státusza 1939-ben szűnt meg, de helyette ostromállapotot vezettek be. 1941. november 20-án, a francia vichyi kormány kapitulációja után kikiáltották a független Libanoni Köztársaságot. A franciák kísérletet tettek hatalmuk visszaállítására, de a tömegmozgalmak hatására kénytelenek voltak 1943. november 22-én elismerni Libanon függetlenségét. Azóta ez a nap Libanon legnagyobb nemzeti ünnepe. Az országot ezután kétszer is polgárháború sújtotta, 1958-ban és 1975-ben. Ez utóbbi során 40 000 lakost gyilkoltak meg. Izrael is két alkalommal szállta meg az ország déli részét, a katonákat 22 évi megszállás után, csak 2000-ben vonták ki véglegesen Dél-Libanonból. Kulturálisan és vallásilag igen színes a társadalom. Az ország 60%-a muzulmán (síita, szunnita, drúz), 39%-a keresztény (maronita katolikus, görög ortodox, görög katolikus (melkita), örmény katolikus és gregoriánus), 1%-a pedig egyéb vallású. Hivatalosan 17 vallási felekezet van elismerve. Főbb kulturális látnivalókhoz tartozik maga Bejrút, mivel kitűnően tükrözi az ország vegyes összetételét és kontrasztjait. Byblos a világ legrégebb óta folyamatosan lakott városa, szintén egyedülálló. A Jeita Grotto cseppkőbarlang a maga 9 kilométeres hosszával és karsztos formakincseivel szintén figyelemre méltó. A Baatara szurdok vízesése pedig olyan barlangot alakított ki maga alatt, amelyben három egymás fölé elhelyezett hídszerű képződmény fut, a víz pedig ezek mögött zuhan a szakadékba. Méltán nevezik a „Három híd vízesésének” is.
UNESCO Világörökségek, Libanon
  • Anjar: az omajjádok városának és erődjének romjai. A 8. században építtette Al-Walid ibn Abdel Malek kalifa.
  • Baalbek: a Bekaa-völgyben található az egykori Római Birodalom egyik legnagyobb szentélyegyüttese. Abban a korban Heliopolisnak, az az a „Nap városá”-nak nevezték.
  • Byblos: ahogyan fentebb említve volt, a világ legrégebb óta folyamatosan lakott városa (egyes források szerint Kr.e. 8800-7000 között lett lakott terület).
  • Türosz (Tyre): az ókorban élte fénykorát, amikor is a Föníciai Birodalom legjelentősebb városállama volt. Úgy tartják, hogy hajósai alapították Karthágót a mai Tunézia partján.
  • Quadi Qadisha (a Szent Völgy) és Horsh Arz el-Rab (Isten Cédrusainak Erdeje): a terület történelme egészen a paleolitikumig nyúlik vissza, már ekkor temetkezési hely volt. A kereszténység megjelenésével folyamatosan szerzetesi közösségek éltek itt, de a muszlimok szintén kötődnek ide misztikus történeteik kapcsán. A terület igazán azért fontos, mert a kereszténység korai szakaszában, amikor még üldözték a vallást, követői itt találhattak menedéket.