+36/1 312 53 47

Magyarok nyomában Pakisztánban

Közös szenvedélyünk, az utazás lehetősége most éppen szünetel, de talán épp ezért kicsit felértékelődnek az elmúlt időszak utazásairól őrzött emlékeink és a jövőbe vetett reményeink is. Mert semmi sem tart örökké, így a zárlat sem – újra kinyílik majd a világ, és bőséges kalandok várnak még az utazóra!

Most az emlékek rendszerezésének és az élmények feldolgozásának van itt az ideje, és mellette a felkészülésnek, a jövő megtervezésének is. Ebben szeretnénk csatlakozni hozzátok most induló sorozatunkkal, amiben igyekszünk közel hozni egy-egy „Agrás” országot számotokra.

Nincs még egy hónapja, hogy legutóbbi csoportunk lelkesen, életre szóló emlékekkel tért vissza Pakisztánból. Dr. Flórián Csaba, a Kőrösi Csoma Sándor nyomában járó, szenvedélyes utazónk osztotta meg velünk értékes írását és képeit:

Kőrösi az Akbari Szerájban

Kőrösi Csoma Sándor 1822. március 12-23. között, útban Ladakh felé, két francia tiszt társaságában, – J. F. Allard és C. B. Ventura – a Lahor melletti Sahdehra helységben szállt meg, – nagy valószínűséggel – a Ravi folyó partján lévő Dzsahángir (1780-1839) mogul császár síremlékéhez tartozó karavánszerájban.

Levelében írja: „Január 26-án Duka [Dakka] helységben találkoztam két franczia úrral, tudniillik Allard- és Venturával, a kiket későbben Lahorig kísértem; …1822-ik év márczius 12-én megérkeztem Lahorba és ezen hó 23-kán tovább utaztam Amritsir- és Jámunak”.

Az Akbari Serai nevet viselő épületegyüttes 1640 körül épült. A téglalap alakú udvart (470×365 m) határoló falak mentén cellasorok vannak (összesen 180), ahol a kereskedők, utazók és zarándokok szálltak meg, de a mauzóleumot őrző gondnokok lakhelyéül is szolgált. A szeráj szomszédságában találhatók még a maharadzsa feleségének, Nur Dzsahánnak és felesége testvérének, Aszaf Khán első miniszternek síremlékei. Az udvar leglátványosabb része, a maharadzsa sírjához vezető kapu (átjáró). A sírhely Rándzsit Szingh szikh fejedelem korában katonai szálláshelyként szolgált, a brit uralom kezdetén szénraktárként üzemelt a vasút számára.

Amrita Sher-Gil (Sérgil) és Schöfft Ágoston – Lahore festői

Lahore Pandzsáb fővárosa volt évszázadokon keresztül, ma több mint 11 millió lakosa van. Fénykorát a mogul uralkodók idején élte. Akbar (1566-1605) egész birodalma központjává tette, ő építtette a város fölé emelkedő várat is. Utódai Dzsahangir (1605-1627) és Sah Dzsahán (1628-1658) értékes részekkel egészítették ki ezt a pompázatos palotaegyüttest. (Egyébként a mogul birodalom fénykora egybeesik az erdélyi Fejedelemség korával.)

Számunkra, magyaroknak a legérdekesebb, legfontosabb látnivaló, az erőd múzeumában látogatható Szikh Galéria. A gyűjtemény az utolsó mogul uralkodó Duleep Szingh (1838-1893) lányának, Bamba hercegnőnek (1869-1957) volt a tulajdona, aki Angliában nevelkedett, apja halála után 1912-ben döntött úgy, hogy hazalátogat.

Újsághirdetés útján keresett zeneileg művelt társalkodónőt magának. A választása Gottesmann Mária-Antóniára esett, aki nem más mint Baktay Ervin – Csoma későbbi életrajzírójának – nővére. Mária-Antónia Pandzsábban férjhez ment egy szikh arisztokratához, Umrao Szingh Sher-Gil-hez, akitől később Budapesten leánya született, Amrita Sher-Gil. Ő a 19. sz.-i India modern képzőművészetének legnagyobb alakja. Baktay 1926-29 közötti indiai tartózkodása alatt meglátogatta unokahúgát és családját. A Pandzsáb című könyvében részletesen ír Lahorról. Amrita 28 évesen, 1941-ben Lahorban halt meg.

Bamba hercegnő halála után, a gyűjtemény a pakisztáni állam tulajdonába került. A kiállított művek a szikh uralkodóház tagjait ábrázolják európai festőktől, de javarészt a pesti születésű Schöfft Ágoston (1809-1888) művei, aki 1841-ben tartózkodott Sher Szingh maharadzsa udvarában.

Schöfft, miután beutazta Indiát – portréfestéssel keresve kenyerét, – 1840-ben Kalkuttában találkozott Kőrösi Csomával, és elkészítette a székely tudós egyetlen fennmaradt portréját. Innen utazik Lahorba, ahol szállásadója, a brassói születésű Honigberger Márton, a maharadzsa orvosa ajánlja be udvari festőnek. Leghíresebb 3×5 méteres monumentális festménye, a Lahori udvar címet viseli, közel 100 szereplővel. Szerepel rajta többek közt Honigberger Márton és Csoma francia útitársai, Allard és Ventura is.

A rossz megvilágítás miatt nehéz volt fotókat készíteni. A kiállítóteremnek sok hiányossága van: nem klimatizált, a festményeket csak egy üveg védi a por, nedvesség ellen. Olvastam, hogy a magyar követség segítséget ajánlott fel a képek állapotának felmérésére, restaurálására. Talán egyszer itthon is láthatjuk majd a Schöfft képeket?

Brassó – Bagdad – Lahore

Honigberger Márton brassói születésű szász nemzetiségű gyógyszerésznek idén márciusban ünnepeltük születésének 220. évfordulóját. Pályafutása során kapcsolatba került személyek, utazásai során felkeresett helyszínek többszörösen is kapcsolódnak Csoma életútjához.

Honigberger Brassóból Románián, Várnán keresztül Konstantinápolyba kerül, ahol egy török pasa az észak törökországi Tokatba szerződteti házi orvosaként. Egy éves ott-tartózkodás után továbbutazik Aleppóba. 1819-ben, egy évvel Csoma látogatása előtt kerül kapcsolatba az osztrák tiszteletbeli főkonzullal, Esdras de Piciottoval, akinek családtagjait sikeresen kezeli. (Picciotto láttamozta Csoma úti okmányát.) Nagy valószínűséggel ismerte az európai kolónia tagjait, köztük Pohle Ignác kereskedőt, aki Csomát támogatta és megszervezte bagdadi tartózkodását.

Honigberger innen egy szentföldi, majd kairói kitérővel, hét év szíriai tartózkodás után Bagdadba utazik. Itt Szvoboda Antal vendégeként, ugyanabban a házban kap szállást, ahol korábban Csoma is megszállt. Bagdadból Iszfahán, Karacsi, Haidarábád, Multán útvonalon 1829-ben érkezik Lahorba, Kőrösi Csoma után hét évvel. Lahorba érkezve, azonnal hírnevet szerez magának, mikor megoperálja Allard (ugye már ismeritek!) francia tiszt fiát, akinek gerincfisztulája volt.

1833-ig Lahorban tartózkodik Rándzsit Szingh maharadzsa udvari orvosaként. De mással is foglalkozik: puskaport gyárt, ágyúöntödében dolgozik, pálinkát főz (!), nyomdát rendez be, és nem utolsó sorban régészkedik, rejtélyes sírdombokat tár fel, növényeket gyűjt. 1831-ben találkozik Victor Jacquemont franca természettudóssal, aki meglátogatta Csomát, a kanami kolostorban. Honvágya miatt hazautazik Brassóba, útközben Kabulban átadja régiséggyűjteményét dr. Victor Gerardnak – Kőrösi Csoma híres pártfogójának – aki majd Kalkuttán keresztül Európába juttatja.

Brassóból egy európai körútra indul, ahol megismerkedik dr. Hahnemann-nal, a homeopátia rendszerének kidolgozójával, majd visszatér Lahorba. Hahnemann mellesleg, Szebenben Bruckenthal báró orvosaként, könyvtárosaként kezdte pályafutását. 1839-től 1849-ig Lahorban tartózkodik, a Teshil Bazár negyedben lévő házában kórházat működtetett szegények számára. 1841-ben nála szállt meg Schöfft Ágoston, akit beajánlott a maharadzsa udvari festőjének.

Honigberger könyvében részletesen leírja a Rándzsit Szingh halála utáni trónutódlásért folyó véres eseményeket, amíg Pandzsábot a brit Indiához csatolják. A 14 éves lahori munkássága, gazdagok és szegények orvosaként, talán megérdemelne egy emléktáblát a bazársoron. Mivel hozzá kapcsolódóan közvetlen tárgyi emlékek nincsenek- egy újságcikk szerint – házát lebontották, egy pár lahori bazár és utcaképet tettem fel. Ezzel a bejegyzéssel tisztelgek honfitársunk emléke előtt!

A Pandzsábi Egyetem alapítója

Lahore-i tartózkodásunk utolsó magyar vonatkozású emlékhelye, a Pandzsábi Egyetem volt, melynek alapítója Gottlieb Leitner Vilmos, akinek idén ünnepeltük születésének 180. évfordulóját.

Pesten született, 8 éves korában Törökországba került, ahol apja katonai orvosként a török szultán szolgálatában állt. Egy isztambuli korániskolában kapta az első oktatást. 15 évesen kilenc nyelvet beszélt, a krimi háborúban tolmácsként szolgált. Tanulmányait a londoni King’s College-ben végezte, ahol később arab, török és újgörög nyelveket és muszlim jogot tanított.

1865-ben az angol kormány a lahore-i kormánybizottság főnökének nevezte ki, ezzel élete megváltozott. Társadalmi és tudományos téren hihetetlen eredményeket ért el: támogatta a nők oktatását, hírlapokat, könyvtárakat, iskolákat hozott létre, amelyek közül a legjelentősebb a Punjab University College.

Nyelvészeti kutatásokat végzett, beutazta Kasmírt, Kis-Tibetet, Ladakhot, Dardisztánt. Felfedezi a szanszkrittal rokon dardu nyelveket. Gandhárában régészeti ásatásokat végzett, görög-buddhista szobrokat talált, melyekről azt gondolta, hogy azok készítői a Nagy Sándor által odatelepített makedónok leszármazottjai voltak. Leleteit az 1873-as bécsi világkiállításon mutatta be.

Leitner 1874-től tíz évig az általa alapított Pandzsáb Egyetem rektoraként tevékenykedett, s ő volt az „Asiatic Quarterly Review” alapító szerkesztője is. Utazásai során, első magyarként eljutott Ladakhba, Kőrösi Csoma egykori lakhelyére, a phuktali kolostorba. Erről Duka Tivadar és Baktay Ervin könyveiben olvashatunk.

Élete végén, miután visszatér Angliába, 1889-ben felépíttette Észak-Európa első muszlim mecsetét és temetőjét. Az iszlamábádi magyar nagykövetség szorgalmazására 2015-ben az egyetem Bukhari előadótermében, Leitner Vilmos emlékére emléktáblát avattak! Pár évvel ezelőtt felmerült, hogy utcát nevezzenek el róla Lahore-ban , de végül a javaslatot nem támogatták…

Beszámolóm végén megosztom Hamvas Béla idézetét:

“A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle…Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd…Ismerd meg, hódítsd meg, senki sem tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod… el kell számolnod minden örömmel, amit magadba zártál, s minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg…”