+36/1 312 53 47

Piramis a hátsó udvarban

A buszra váró indián fiú váltig állította.

– Menjen csak arra, egészen a faluig, ott meg fogja találni.

– Biztos? Van ott tényleg piramis?

Si, señor, seguro, persze, biztos lehet benne.

– De mégis, mennyire van innen?

Aqui cerquita, itt van a közelben.

Az idézett beszélgetés vagy negyedszázaddal ezelőtt, egy isten háta mögötti mexikói falu közelében hangzott el. Az eltelt évek során ősi települések maradványai után kutató régészként számtalan hasonó beszélgetést folytattam utamba kerülő helyiekkel. Ezek általában mindig hasonlóan játszódtak le: előbb tisztáznom kellett, hogy fehér idegenként mit keresek a földjükön, aztán valahogy elmagyarázni, mi értelme annak, amit csinálok. Az esetek legtöbbjében ez lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. Földön szétszóródott kövek, cserepek, csontok történelmi jelentőségét csaknem írástudatlan embereknek elmagyarázni nem sok sikerrel kecsegtetett. Ezért próbálkoztam azzal, hogy piramisok után érdeklődöm. Azokat mindenki ismeri, ugyanakkor Mexikó marhalegelőkkel szabdalt sűrű erdőkkel borított trópusi vidékein, mint amilyen az idézett beszélgetés helyszínéül szolgáló Mexikói-öböl partvidéke, alig-alig lehet ősi települést azonosítani, ha az nem rendelkezik föld felszíne fölé emelkedő maradványokkal. Érdeklődésemnek ezen túlmenően volt még egy speciális, kizárólag Mexikóra és a környező országokra jellemző oka: ott egyáltalán nem különleges dolog ismeretlen piramisra bukkanni.

Indián fazekasasszony a háza előtt. Mellette jól látható a kőtalapzat, melyen a nádkunyhója áll.
Indián fazekasasszony a háza előtt. Mellette jól látható a kőtalapzat, melyen a nádkunyhója áll.

Ott ugyanis az állandó falusi települések megszületésétől, azaz az i. e. II. évezredtől szokásban volt, hogy az épületeket kőalapzatra helyezték. Ez egy falusi ház estében néhány kősort jelentett, és jelent mind a mai napig, míg az olyan nagyvárosok esetében, mint Teotihuacán, a maja Tikal vagy az azték Tenochtitlán akár 60 méteres magasságot is elérő piramisokat. Ezek szolgáltak az uralkodói paloták és a templomok alépítményeiként.

Emiatt tudakozódtam piramisok után az út mentén buszra váró fiútól. Válaszából persze távolról sem következett az, hogy igazat is mond. Annyiszor hallottam már hasonlót, majd kerestem a helyet minden eredmény nélkül, hiába. Nem is szólva az aqui, cerquita biztatásról. A többnyire gyalog közlekedő indiánok számára minden, ami aznap bejárható távolságra esett, itt, a közelben volt. Az ilyen távolságmeghatározást aztán több órányi gyaloglás követte. Így hát igencsak tamáskodva hallgattam a fiút. Ám ő nem tágított. Olyan pontosan írta körül a helyet, hogy úgy döntöttem, utánajárok.

Általában sikerül az áthajtás, főleg ha kellően alacsony a vízállás. Mexikó dzsungeleiben.
Általában sikerül az áthajtás, főleg ha kellően alacsony a vízállás. Mexikó dzsungeleiben.

A kérdés csupán az volt, hogy jutok oda. A beszélgatés helyétől mindössze egy gyalogösvény vezetett a megjelölt irányba. Jobb híján ezen indultam el – autóval. Az erős padlólemezzel ellátott bogárhátú Volkswagen egészen az első patakmederig bírta. Ott aztán fennakadt a medret kitöltő hordalékköveken. Se előre, se hátra. A kipufogótól fölmelegedett kövek a hiábavaló próbálkozásoktól már tűzforróak voltak. Mindhiába, az autó meg sem mozdult. Ekkor bukkant fel az első lovas. Ám hiába kötöttük a lovat az autó elé, a plusz egy lőerő is kevésnek bizonyult. Aztán a következő is. Végül a két ló segítségével hátramenetben sikerült kiszabadítani az autót… Onnan persze már csak gyalogosan volt tovább. Következett a szokásos több órás gyaloglás, mígnem az erdő fái közül kibontakoztak az első házak. Ez nem egy szokásos, évszázados múltra visszatekintő mexikói falu volt, hanem egy néhány évtizeddel korábban az erdőbe telepített közösség házai. Mondanom sem kell, a semmiből felbukkannó idegenre úgy bámultak, mintha itthon egy sastollas indián sétálna be valamelyik mátrai faluba. Nem csoda, hogy senki sem tudott semmiféle piramisról. A sűrű erdőben szétszórt kunyhók között reménytelen volt bármit is megtalálni. Ez is bekerült a többi kudarcos helyszín mellé.

Néhány héttel később szállásadó plébánosunk felajánlotta, hogy kísérjük el parókiájának egy távolabbi kis falujába misézni. Az ilyen kirándulások mindig érdekesnek és hasznosnak bizonyultak, így a legkevesebb az volt, hogy felajánlottuk az autónkat. Padre Constantino navigált, mit ad isten, éppen addig a pontig, ahol pár héttel azelőtt elakadtam. Ott már lovakkal vártak bennünket, majd bevezettek a múltkori faluba, egyenesen abba a házba, ahol a mise előtt az atya reverendáját szokta felölteni. Amikor előadtam a múltkori történetet, a házigazda egyszer csak intett, hogy tartsak vele a ház mögötti udavarra. Amint kiléptünk ott magasodott előttem az a piramis, amiről alig néhány hete még senki sem tudott. A település papjának vendége persze egészen más ember, mint az, aki csak úgy betéved a faluba. Ez a felfogás cseppet sem okozott meglepetést, az már annál inkább, hogy itt nem a máshonnan jól ismert, évszázadok során törmelékkel és földdel betemetett dombról, hanem egy helyiek által teljesen megtisztított, kővel burkolt, lépcsőzetes piramisról volt szó, aminek felvezető lépcsője olyan jó állapotban maradt fenn, hogy fel lehetett sétálni rajta az épület tetejére.

Helyreállított piramis az erdőben, Mexikó
Helyreállított piramis az erdőben, Mexikó

Előtte és az ezt követő években számos további piramist volt szerencsém felfedezni a környéken, egyedül éppúgy, mint a helyiek útmutatatásával. Volt közöttük olyan, melynek magassága a 15 métert is meghaladta, és az egyik évben legelőnek használták, a másikban kukoricát termesztettek rajta. Voltak olyanok, amelyek magukban álltak, míg másokhoz kiterjedt épületegyüttesek tartoztak, közöttük az ősi mexikói településekre oly jellemző labdajáték terek. Olyanra azonban soha többé nem bukkantam, amelyet maguk a falubeliek tártak fel és tartottak karban kizárólag a maguk számára.

Egy 15 méter magas piramis, amikor kukoricaföld, Mexikó.
Egy 15 méter magas piramis, amikor kukoricaföld, Mexikó.
Piramis és gazdája, Mexikó. Pataky Zsolt képe.
Piramis és gazdája, Mexikó. Pataky Zsolt képe.