+36/1 312 53 47

Jeruzsálem — a Föld köldöke (1.rész)

(Fejezet az október 4-én megjelenő “Szent városok, szent körzetek Nyugat-Tibettől Peruig” című könyvből. Agra könyvek 1., L’Harmattan Kiadó 2011.)

Olvassa el a második részt is ezen a linken!
Olvassa el a harmadik részt is ezen a linken!

Turistáknak viszonylag könnyű feljutni manapság a Templomhegyre. Végig kell állni, persze, sokszor rekkenő hőségben a várakozók hosszú sorát, egy esetlen és csúf rámpán araszolva előre, az érdeklődést azonban mindig felkelti valami. Kezdetben a komor héber és angol bilingvis feliratok, melyek figyelmeztetik a zsidó látogatókat arra, hogy rituális okokból tilos számukra a felmenetel, hiszen nem tudhatják pontosan, hol állt hajdan a Szentek Szentje, amelynek területét szentségtörés volna lábukkal érinteniük. Majd valami látszólag profánabb: a rámpa árnyékában hűsölő, tarka-barka izraeli katonalányok vonzzák a tekinteteket, a zuhatagos-vörös hajjal koszorúzott askenázi hófehérkétől kezdve az ébenfekete falasáig a modern zsidó állam minden színárnyalata fellelhető itt, amint gépfegyvereikre támaszkodnak, s száll az égbe gyöngyöző kacagásuk.

 

 Az a bizonyos gyöngyöző kacagás – Nemessányi Attila képe

Fönnebb aztán, mikor a Siratófal előtti térségen nyüzsgő tömeg már csak hangyabolynak látszik, s egyre közelebb kerül a világjáró magához a Falhoz, inkább a kőtömbök vonják magukra a figyelmet. A roppant szikladarabok, melyek gondosan faragva támasztják meg, óvják s vigyázzák azt a térséget, ahol — zivataros történelme ellenére — évezredek óta állni látszik az idő.

Ritka pillanat a Siratófal előtt – Nemessányi Attila képe

Keresztülhaladván végül a Báb al-Mughrabi-n, a Marokkóiak Kapuján, s belépve a szent körzetbe, egy ideig még bárki megmaradhat turistának. Az Al-Aksza felé haladva monumentális, korinthoszi és keresztes oszlopfők állnak jobbról sorfalat; a Hadrianus által a Forumon emelt Capitoliumi Juppiter templomának díszeitől a templomosok palotájának maradványaiig küzdelmes évszázadok tanúiként. Halott kövek, az alkotóerő és a vallási türelmetlenség hol kényszeresen buja, hol pedig precízen jólfésült fattyúgyermekei. Korszakolhatók, elemezhetők, fényképezhetők, turisztikailag archiválhatók. Az Al-Aksza — a „Legtávolabbi” Mecset — már nem az. És még kevésbé az a Szikladóm, a Kubbat asz-Szakra, ami, mihelyt hátat fordít a vándor az Al-Akszának, szinte magába szippantja.

A déli fal felett trónoló Al-Aksza mecset – Xeravits Géza képe

Történeti adatok és vallási hagyományok évezredes kultikus múlttal ruházzák fel a Templomhegy központi területét. Már az Ószövetség arról beszél, hogy ez volt a hely, ahol Ábrahámot próbára tette Istene, arra kérve, hogy egyszülött fiát, az ígéret gyermekét áldozza föl neki. A történet a zsidó identitás és istenkapcsolat egyik hangsúlyos szimbólumává vált; már a késő-antik zsinagógák díszítőművészei kiemelt helyen ábrázolták az eseményt mozaik- és falkép-ciklusaikon. Ez volt aztán az a hely, ahol az államukat megszilárdító zsidók a Kr.e. első évezred elején templomot építettek az Örökkévalónak, amely néhány évszázad múlva az áldozati istentisztelet egyetlen legitim színterévé alakult át; olyan hellyé, ahol az Istennel való kapcsolattartás legsajátosabb, legmélyebb módon fejeződhetett ki. Nem véletlen, hogy amikor Nabukodonozor hadai lerombolták ezt a szentélyt, még az állam megszüntetésénél is nagyobb krízist okoztak a júdai zsidó közösségnek. S mi sem természetesebb, hogy a babiloni száműzetés végeztével a próféták egyetlen üzenete a templom újjáépítésének sürgetése volt. Nem is tekintették lezártnak a fogságot mindaddig, míg Kr.e. 515-ben az újjáépített szentélyt fel nem szentelték; azt a szentélyt, amely innentől kezdve hosszú évszázadokig — sőt, egyes csoportoknak mindmáig — a zsidóság központi szimbólumává, szellemi centrumává lett.

Generációk – Nemessányi Attila képe

Amikor néhány évtizeddel Krisztus születése előtt Heródes, ez a kétarcú személyiség megszerezte az uralmat Júdea felett, egészen addig nem érezhette teljesen legitimnek hatalmát, amíg az addigra meglehetősen megkopott épületet fényes pompával nem renováltatta. Josephus Flavius, a híres zsidó történetíró, amikor jó egy évszázad múlva visszaemlékezik az általa szívből megvetett Heródes idejére, a templom helyreállításához érve félreteszi minden ellenérzését, és olyan legendákat sző be történeti művébe, amely Heródest az első templomépítést megszervező nagy uralkodóhoz, Dávidhoz hasonlítja. A templom jóvoltából így — ha csak néhány bekezdés erejéig is — még Heródesnek, ennek a véreskezű pszichopatának az alakjából is felfénylik az ideális uralkodó eszményi képe. Hiszen a zsidó templomért, Jeruzsálem ékéért, a föld köldökéért buzgólkodott…

A Templomhegy, ahogyan egykoron tündökölt – Nemessányi Attila képe

A Templom vakítóbban ragyogott, mint valaha. Az Újszövetség olvasója könnyen átérzi az egyszerű galileai halászok döbbent bámulatát, ahogy e csoda mellett eltörpülve rebegik: „nézd, mekkora kövek és mekkora épületek…!” — de átérezheti azt a feszültséget is, amit Jézus komor válasza kelthetett erre a felfokozott lelkesültségre: „nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” S Jézusnak, népe prófétájának e jövendölése elkerülhetetlenül beteljesedett. A zsidók lázongásait egyre nehezebben toleráló Róma először a Templomot rombolja le — Titusz római diadalívén a turisták máig leginkább a zsákmányul vitt menóra, a hétkarú gyertyatartó ábrázolását keresgetik buzgalommal —, majd Hadrianus azt is megtiltja, hogy zsidók egyáltalán a város területére betegyék lábukat. Jól bevett szokás szerint még a nevét is megváltoztatja, így lesz Jeruzsálemből Aelia Capitolina, ahol az elmúlt évezred spirituális jelentőségére látszólag semmi nem emlékeztet.

 

Hommage a Csontváry – Xeravits Géza képe

A negyedik századdal a Birodalom urává váló kereszténység érdeklődését nem kelti fel különösképpen a Templomhegy. Egy monostort és templomot építenek ugyan ide, ám a keresztény Jeruzsálem szellemi központját másutt — Krisztus halálának és feltámadásának helyén — jelölik ki. Midőn Omár, a második kalifa, 638-ban győzedelmesen bevonul Jeruzsálembe, és Szophroniosz pátriárka felvezeti őt a hegyre, nem talál ott mást, mint gondozatlan szemétdombot. Ez a legenda szerint annyira felbőszítette az uralkodót, hogy az agg pátriárkát — akivel egyébiránt tiszteletteljes viszonyt ápolt — legott arra kényszerítette, hogy négykézlábra ereszkedve, saját kezével kezdje el a szent hely megtisztítását. Akárhogyan történt is, a kalifa felháborodása érthető. Az iszlám szemében a Templomhegy ugyanis nem a felülmúlt zsidóságot jelképezte, mint a keresztényeknek, hanem az isteni jelenlét kontinuitásának szimbóluma volt, Mózestől kezdődően Mohammedig. Ne feledjük: a Próféta eredetileg Jeruzsálemet határozta meg a kibla irányaként, amely felé leborulva kell a hívőnek imádságát végeznie, s csak később döntött Mekka javára. A Korán 17. szúrája beszámol Mohammed „éjszakai utazásáról”, az iszra wa-miradzsról is, aminek során Allah a „legtávolabbi (al-aksza) mecsetbe” repítette őt Mekkából majd vissza, még ugyanazon éjjelen. Az ezt a történetet értelmező hadíszok szerint Mohammed ezen az éjszakán a burák hátán éppenséggel Jeruzsálembe repült, hogy csatlakozzék a korábbi nagy próféták, Ádám, Mózes és Jézus imájához. S bár a tudósok vitatják, hogy mikor kapcsolták össze Jeruzsálemet az éjszakai utazással, az mindenesetre kétségtelen: fél évszázaddal azután, hogy Omár meghódította Jeruzsálemet, a Templomhegyen nem csak az Al-Aksza mecset állt már, hanem az Abd al-Malik kalifa által felépíttetett, aranykupolájú Szikladóm is.

A Haram kupolái – Xeravits Géza képe

Mi volt a Szikladóm építésének ideológiai háttere? Kétségkívül fontos lehetett az üdvtörténeti kapcsolat Ábrahám áldozatának sziklájával, mely a kupola alatt fekszik, s persze az sem elhanyagolható, hogy ezen a helyen állhatott a salamoni templom. Az építmény formája, mérete és bizonyos feliratai azonban másra utalnak. Építészeti szempontból a Szikladóm ugyanis nem tipikusan muszlim, sokkal inkább bizánci keresztény templomokra utal. Kupolája pedig éppenséggel úgy lett méretezve, hogy felülmúlja a Szent Sír bazilikát koronázó kupolákat. Mi több, kalligrafikus feliratai közül néhány kifejezetten a keresztényeket szólítja meg, s az iszlám szigorú monoteizmusát állítja szembe a jézusi tanításon alapuló, a Szent Háromságba vetett hittel. A Szikladóm ezek szerint programadó és önazonosságot kifejező építmény — a muszlim Jeruzsálem szimbóluma, s útmutató a könyv más népeinek, elsőrenden a kereszténységnek, hogy számukra is nyilvánvaló legyen: az iszlám az, amelyben az isteni kijelentés a legmagasztosabb módon teljesedett be…

Telefon Allahnak – Xeravits Géza képe

  folytatjuk